Sokszor hallani szülőktől, hogy aggódnak, mert a gyerek egész nap csak játszik, és közben nem tanul semmit. Aztán ott vannak azok, akik éppen ellenkező oldalról közelítenek: minden percet meg akarnak tölteni valamilyen hasznos tevékenységgel, nyelv, zene, sport, logika, és a végén a gyerek úgy érzi, hogy soha nincs ideje egyszerűen csak játszani. Valahol a kettő között van az az arany középút, ahol a játék nem elvesz az időből, hanem pont az a közeg, ahol a legtöbb fontos dolog megtanulható.
Nem véletlen, hogy egyre többen beszélnek arról, milyen fontos a megfelelő játékok kiválasztása. Vannak olyan játékok, amik pusztán szórakoztatnak, és ez rendben is van, mert a pihenés, a felszabadult játék is értékes. De vannak olyanok is, amik közben észrevétlenül tanítanak, fejlesztenek, készségeket építenek. Ilyenkor a gyerek azt hiszi, hogy csak játszik, miközben valójában éppen problémamegoldást tanul, finommotorikus készségeket fejleszt, vagy a türelmét gyakorolja.
A fejlesztő játékok lényege, hogy nem erőltetnek, hanem természetes módon illeszkednek a gyerek érdeklődéséhez és fejlettségi szintjéhez. Egy kétéves teljesen mást fog élvezni, mint egy hatéves, és ez így van rendjén. A kisebbeknél a forma- és színfelismerés, a fogás, a koordináció a fontos. Egy egyszerű fakirakó vagy néhány színes kocka csodákra képes ilyenkor. A nagyobbak már bonyolultabb összefüggéseket is képesek felfogni, érdekli őket, hogyan működnek a dolgok, mi mivel kapcsolódik össze, és hogyan lehet valamit felépíteni a semmiből.
Sok szülő küzd azzal, hogy a gyerek hamar megunta a játékot, ami amúgy jónak tűnt. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy rossz volt a választás. Néha egyszerűen túl egyszerű vagy túl bonyolult volt az adott pillanatban. A legjobb játékok azok, amik több szinten is működnek. Először talán csak egymásra rakják a dolgokat, aztán jön a színek szerinti csoportosítás, majd a minták másolása, végül saját ötletek megvalósítása. Így egy játék hónapokig, akár évekig is érdekes maradhat.
Persze nem csak a klasszikus kockákról van szó. Vannak kirakók, memóriajátékok, építőkészletek, szerepjátékok, társasjátékok is, amik mind más-más képességet fejlesztenek. A lényeg, hogy legyen benne kihívás, de ne legyen frusztráló. Ha a gyerek sikerélményt él át, az motiválja, hogy tovább próbálkozzon. Ha viszont állandóan kudarcot él meg, akkor gyorsan feladja.
Van egy másik érdekes jelenség is: a felnőttek gyakran túlbonyolítják a dolgokat. Vesznek egy drága, csodás játékot, ami mindenféle funkciót tud, de a gyerek végül egy egyszerű kartondobozzal játszik tovább. Miért? Mert a doboz rugalmas, a fantáziája formálhatja. Lehet belőle ház, autó, űrhajó, bármi. Ez nem azt jelenti, hogy feleslegesek a konkrét játékok, csak azt, hogy néha kevesebb több.
A közös játék is sokat számít. Amikor a szülő leül a gyerekkel, és együtt építenek, rakosgatnak, próbálkoznak, az nemcsak a kapcsolatot erősíti, hanem a gyerek is többet tanul. Látja, hogyan gondolkodik a felnőtt, hogyan oldja meg a problémákat, és utánozza. Ez a spontán tanulás sokkal hatékonyabb, mint bármelyik formális oktatás ebben az életkorban.
Végső soron a játék az egyik legalapvetőbb eszköz, amivel a gyerekek megismerik a világot. Nem kell minden játéknak feltétlenül célzottan fejlesztőnek lennie, de érdemes odafigyelni arra, hogy legyen köztük olyan is, ami kihívást jelent, gondolkodásra késztet, és segíti a készségek kialakulását.
No comments:
Post a Comment